Az első világháború
vagy ahogy mondták a Nagy Háború a mostani szemmel és vesztességeket felmérve mondhatjuk,hogy egy értelmetlen háború volt. Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként keveredett bele ebbe a háborúba, de a Trianon döntés után Magyarországnak kellett fizetnie mindenért. A mi áldozatunk volt a legfájdalmasabb , emberi áldozatok,területi veszteségek. Úgy apai ágon mind anyai ágon Szabó Mihály tatám és Magyari Mihály apóm részt vettek a Nagy Háborúban, Szabó tatám a 22-es vásárhelyi gyalogezred szakaszvezetője Galiciában szolgált ,
Magyari apóm pedig az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészet kötelékében szolgált a Viribus United monarchia zászlóhajóján. Mindketten túlélték a háborút,de annak következményeit kényszerből elfogadták,de megemészteni nem tudták. A helyben maradt családtagok sorsa is felborult, a román királyság katonáinak Erdélybe való betörése után. Augusztus 27-én este 9 órakor a román királyság katonái megtámadták addigi szövetségeseit és 375 ezer katonával betörtek Erdélyben. A váratlan betörés okozta pánikban az akkori vezetőség a polgári kiürítés mellett döntött.
Ez részben indokolt volt mert Erdély védelmére csak 35 ezer katonát lehetett harcba szólítani. Szabó mamám 2 éves kicsi gyerekével és testvérével Havadi János bátyámmal Komáromba menekültek, magukkal vittek tehenet, tinót, ruházatot. Magyari Nána pedig két kicsivel Kolozsvárra menekültek. A hátrahagyott gazdaságra ház,bútorzat,szerszámok a román szomszédaink vigyáztak, ők helyben maradtak ,ha bár ők is egy bizonytalan helyzetbe voltak,mivel több mind fél millió román katona harcolt a Monarchia oldalán. 1917 tavaszáig a menekültek visszatérése lehetővé vállt mert 1916 október 5-ig a székelyföldi szorosok vissza voltak foglalva és december 6-án az egyesült német osztrák magyar katonák Bukarest utcáin meneteltek, megadásra kényszerítve a román orosz szövetségeseket. Hát ez is egy "centenar" , de más szemszögből nézve.